Szeretettel üdvözlünk minden idelátogató, kicsiny hazánk vidékeire kíváncsi látogatót!
Szeretünk utazni, nem csak külföldre, hanem határainkon belül is. Most az elmúlt hétvégén, (kiegészítve a péntekkel és a hétfővel) 2007. szeptember 14-17-ig a Balatont és környékét jártuk be autóval, amiről megpróbálok ismeretátadás céljából egy rövidebb, fotókkal illusztrált beszámolót írni.
A magyar tenger... így fotózva majdnem olyan, mint a görög tengerpart... csak szemben az Athos hiányzik.
Magát a szállást a http://www.gulliver.hu oldalon találtam, ahol is licitálni lehet az akciós szállásokra, programokra. Balatonvilágoson, a Dalma Panzióban (http://www.dalmapanzio.hu/) szálltunk meg 3 éjszakára, félpanziós ellátással. Balatonvilágos a Balaton déli partjának kapujánál található, ahol a Balaton medre homokos, vízmélysége csekély. Szeptember lévén fürdőzöket nem, horgászokat viszont annál többet lehet látni a parton. A Dalma Panzió 28 kétágyas, Balatonra néző szobával rendelkezik, amelyek natúr fából készült bútorokkal, hűtővel, Tv-vel felszereltek és mindegyik szobához természetesen fürdőszoba is tartozik. A Panzió étterme (amely I. osztályú) közvetlenül a Balaton partjára nyílik, így szép idő esetén az étterem teraszán ülve lehet a nagyon bőséges, változatos, remek ízű vacsorát elfogyasztani. A Panzióban szolárium és szauna is működik, saját vízparti stéggel rendelkezik, valamint kerékpár bérlési lehetőség is adott.
A DALMA panzió Bár
Stég Ingyenélők...de nagyon szerettük őket etetni
Miután alig 1 óra alatt leértünk az M7-es autópályán Balatonvilágosra, a Panziót is könnyedén megtaláltuk. Szinte kihalt volt a Balaton partja, már az üzletek is mind bezártak. Egy-egy panzióban, szállodában láttunk kevés mozgást: az őszi napsütést élvező, hétvégi pihenőre, vagy külföldről érkező 1-2 vendég volt jellemző. Bejelentkezés és beköltözés után körülnéztünk a stégen, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra. Nézelődésünk után kocsiba pattantunk és elindultunk felfedezni Siófokot.
Siófokon először is a hüllő kiállítást szerettük volna megnézni. Ez a kiállítás a Fő úton található, egy üzletház felső szintjén. Miután megtekintettük a kiállítást, akkor jöttünk rá, hogy már láttuk ugyanezt Győrben is, de ettől függetlenül nagyon tetszett.
A hüllők után irány a Balaton-part! Lesétáltunk a platán fákkal szegélyezett sétányon egészen a kikötőig. Útközben útunkba került a Musztafa Pizzéria, és nem tudtunk ellenállni a gyrosnak. Akkora adagot rég láttunk, mint amekkorát kaptunk, jól lehet, Görögországban nem adnak ilyen ízletes és ekkora adag gyrost (kb. fél kg lehetett egy adag). Bámészkodtunk a kikötőben, majd lesétáltunk a mólóra és megállapítottuk, hogy a magyar tenger is csodaszép tud lenni.
Siófoki kirándulásunk után visszatértünk a panzióba és kiültünk a stégre napozni, bámulni és etetni a hattyúkat, valamint nézni a naplementét.
Másnap, szombaton barátainkat látogattuk meg Balatonakarattyán, majd közösen indultunk tovább. Már előzőleg egyeztettük, hogy megnézzük a balatonszentgyörgyi Csillagvárat, utána felkeressük a balatonmagyaródi Kápolnapusztai Bivalyrezervátumot is. Eddig még nem is hallottunk ezekről a helyekről és nagy érdeklődéssel vetettük magunkat bele a felfedezésbe.
A balatonszetgyörgyi Csillagvárat 1959-ben újították fel, és rendezték be a végvári vitézek életét tükröző bemutatóhelyet. A szobákban a korabeli használati tárgyak, képek mellett harci eszközök is láthatók. A várat kis árok veszi körül. Az erősen vasalt kapun juthatunk az előcsarnokba, ahol egy csaknem 40 méter mély kút fogadja az idelátogatót. Csigalépcső vezet a pincébe és a padlásra. A pince kereszt alaprajzú, szárait négy egyforma, négyszögletes helyiség képezi. A földszint elrendezése is hasonló, de itt a helyiségek között a kintről jól látható, a csillag szárait alkotó kiugrások vannak. A hajdani toronynak csak az alapzata látszik.
A Csillagvártól pár méterre található egy működő étterem, a Csillagvár Csárda, amely különleges megjelenésével, ételkülönlegességeivel, hétvégi színes folklór műsoraival vált kedveltté a külföldi és belföldi vendégek körében. Isteni kemencében sült, sajtos-tejfölös lángost ettünk, helyben főzött házisört ittunk hozzá. A csárda mögött állatokat is lehet simizni: vietnámi csüngő hasú disznót, pónilvat, pávát, pulykát, baromfit és kecskét láttunk az elkerített udvaron.
A Csárda belülről... ...és kívülről
Balatonszentgyörgyön nem csak a Csillagvár nevű nevezetesség ismert, hanem a Csillagvár utcában található nádfedeles Tájház is, amely fazekas műhelynek és néprajzi kiállításnak ad otthont.
Balatonszentgyörgytől búcsúztunk és tovább indultunk Balatonmagyaród irányába, ahol a Kápolnapusztai Bivalyrezervárumot kerestük fel.
A rezervátum bejárata
Balaton-Felvidéki Nemzeti Park bivalyrezervátumában több mint háromszáz állat él összesen három csordában. A rezervátum egy régi nagybirtokon terül el, amely elegendő helyet kínál a napközben szabadon bóklászó bivalyoknak. Nem teljesen őshonos állatok ezek, hiszen – mint ahogy az a nemzeti park tájékoztatójából kiderül – eredetileg Ázsiából hozták be őket, hogy Magyarországon aztán háziállatként tenyésszék. Ma már ennek vége, tenyésztett bivalyokkal sehol másutt nem találkozhatunk az országban. Kápolnapusztán is csak azért, mert a nemzeti parkban úgy gondolták, érdekes látványossága lehet a környéknek a sok-sok hatalmas, fekete állat. A telep fontos szerepet játszik a bivalyok fennmaradásában, génállományának megőrzésében, és egyben az állatfaj bemutatásának népszerű központja.
A párját ritkító bivalyrezervátumban az állatok viselkedése pihenőhelyekkel és kilátóponttal ellátott másfél kilométeres sétaút bejárásával ismerhető meg.
Természetesen itt is lehetett állatot simogatni...
Miután végignéztük a bivalyrezervátumot, Balatonvilágosra, átmeneti otthonunk felé indultunk.
Másnap úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk Balatonedericsre, az Afrika Múzeumba. Barátaink most nem tartottak velünk, mivel ők nem oly rég látták. Szántódról komppal ( http://www.balatonihajozas.hu/hu/kompmenetrend.htm) keltünk át a Tihanyi-félszigetre, majd onnan Keszthely felé vettük az irányt. Én is jártam már Balatonedericsen, kb. az 1989-90-es években. Óriási változáson ment keresztül azóta a múzeum.
A múzeum Dr. Nagy Endre afrika-kutató, neves vadász munkájának állít emléket. A múzeumban található közel 4 évtized gyűjtő-munkájának gyümölcse, a rengeteg európai és afrikai trófea.
A múzeum bejáratánál, közvetlenül a jobb oldalon áll Dr. Nagy Endre életnagyságú bronzszobra, amely Marton László szobrászművész alkotása. Az afrika-kutató özvegye emeltette a szobrot 13 éve halott férje emlékére. A szoboravatás ez év júliusában volt.
Itt láthatók a benszülöttek használati tárgyai, vadász és harci eszközei, az afrikai népek kultúráját reprezentáló bútorok, népművészeti tárgyak. Nagy Endre dolgozószobájában személyes tárgyai, kedvenc fegyverei és vadászfelszerelése látható.
A múzeumot, egy kisebb állatkert veszi körül, ahol megtalálható hazánk jellegzetes állatai mellett az afrikai élővilág számtalan faja. Emberközelben él a vaddisznó család, bivalycsorda, zebra, tevék. A páva és a gólya otthonosan mozog a legelésző dámvadak között. A múzeumtól kb. egy kilométerre az erdő aljában hatalmas bekerített területen szarvasok és őzek élnek természetes környezetükben.
A kedvenc kiskecském...
Ugye milyen jó fej?
Végignéztük a kiállítást, végigsimiztük az állatokat és felvásároltuk az ajándékboltok kínálatát, hogy maradjon emlékünk eme csodálatos helyről. Ha már itt, a Balaton északi partján tengünk-lengünk, úgy gondoltuk, hogy nincs is túl messze a nagyvázsonyi Kinizsi-vár. Először a szigligeti vár ékeskedett utunk jobb oldalán, de mivel egyikőnk sem szeret túl sokat gyalogolni, pláne nem felfelé menet, így megegyeztünk, hogy ez a vár most nem kerül be a repertoárunkba.
Nagyvázsony, Kinizsi vár
A XIV. századi eredetű várat a XV. században, gótikus stílusban bővítették, majd a XVI-XVII. században átépítették.
A vár ma reneszánsz játékok, ünnepségek színhelye.
A várba külső kapurondellán át lehet belépni. A várudvarba a vízzel telt farkasverem fölötti hídon és belső kaputornyon áthaladva juthatunk. Ez az udvart veszik körül a palotaépületek; itt emelkedik a 29 méter magas lakótorony vagy öregtorony, amely ma múzeumként is működik.
Az udvarról lépcsőkön áthaladva jutunk el a kápolnába, melynek legfőbb látnivalója Kinizsi Pál vörös márvány szarkofágjának fedele, illetve annak darabjai. A sírkő eredetileg a Kinizsi által alapított pálos kolostor templomában őrizte a nagy erejű hadvezér földi maradványait, ám a kolostor a török időkben rommá let. A sírkőre rázuhantak a kövei, majd 1708-ban, miután kiásták, kincskeresők törték fel a szarkofágot. A sírkő több darabja ezután került a várba; a fejet ábrázoló darabot a vázsonyi vár árkában Deák Ferenc, a haza bölcse találta meg.
Nagyvázsony után újra a Balaton-parton folytattuk tovább utunkat, Tihany volt az aznapi kirándulásunk utolsó helyszíne. Tihanyt mindketten nagyon szeretjük, nem csak a gyönyörű Apátsága miatt, hanem mert annyira jó sétálgatni hangulatos utcácskáin.
Tihany legismertebb látnivalója az apátsági templom és rendház. Az altemplom (1055-ből) teljes épségében megmaradt háromhajós román stílusú csarnokkripta, az egyetlen, Árpád-kori, épségben fennmaradt királyi temetkezőhely. Itt nyugszik az 1060-ban elhunyt I. András király.
A ma látható barokk templomot és kolostort 1719 és 1760 között építették, különösen szép a templom gazdag barokk berendezése. A rendházban működik a Tihanyi Bencés Apátság galériája, amely nyaranta országos rangú tárlatoknak ad helyet.
Az apátság, az altemplom és a különböző tárlatok megtekintése után vettünk egy jó nagy adag fagyit, és az apátság kőfalára felülve lógattuk a lábunkat és bámultuk a Balatonon a rengeteg vitorlás kishajót. Mint utóbb kiderült, a férjem itt kapott ihletet legújabb hobbijához: szeretne egy fatestű kalóz vitorlást, amelyet ő maga újít fel. (Azóta már az említett vitorlás az udvarunkban figyel a sólyakocsin és csak a csiszolóvászonra és a különféle fakezelésre alkalmas lazúrokra és lakkokra vár, no meg egy kis szabadidőre, amikor neki lehet veselkedni :-), de ez valószínűleg itt a blogban egy következő téma lesz.) Tihanyban lett volna még látnivaló, de hát nem is először - és gondolom - nem is utoljára jártunk ott, így hagytunk látványosságot a következő alkalmakra is. Kocsiba pattantunk, és most nem komppal, hanem Alsóőrs irányába elindultunk Balatonvilágosra. Hazaérkezvén a panzióba - csodálatos napsütötte idő lévén - kiültünk a stégre napozni és csodálni a lemenő napot.
Sajnos elérkezett másnap reggel a búcsú ideje e barátságos szállástól, reggeli után összecuccoltunk és elindultunk Balatonakarattyára, hogy barátaink megtisztelő invitálásának eleget tegyünk. Körbevezettek egy rögtönzött balatonakarattyai körsétán (ami autóval történt), ahol szebbnél-szebb házakat, nyaralókat láthattunk. A Degesz Étterem és Pizzériában ( http://www.degesz.mindenkilapja.hu/) stílusosan szólva degeszre ehettük magunkat, majd fájó szívvel búcsúztunk barátainktól és a Balatontól is...
Utolsó kommentek